Élő szobor

Élő szobor

Ez talán a legismertebb műfaja a pantomimnek hazánkban, mert a közönség az utcán találkozik leggyakrabban ezzel a művészeti ággal. Csak a képzelet szab határt annak, hogy az ember milyen jelmezbe bújik, és mit jelenít meg benne. Ehhez a műfajhoz kell türelem, kitartás és némi gyakorlás.

Egyre inkább elterjedtek hazánkban is a „színes foltok” az utcán, melyek megállítják a sétálókat – ezzel is megtörve a hétköznapi rohanás szürkeségét.

Sokan rácsodálkoznak a mozdulatművész ügyességére. A bátrabbak gyakran ki is próbálják magukat, hogy ki bírja tovább a mozdulatlanságot.

A színjátszásnak az a legősibb módja, mikor a színész érzelmeket, gondolatokat, cselekvést beszéd nélkül, pusztán arcjátékkal és taglejtésekkel ábrázol. Pantomimes játékokat nemcsak színpadon és tereken, hanem ünnepi alkalmakkor is adtak elő. Az elnevezés a görögöktől származik, igazi kifejlődését azonban a rómaiaknál nyerte el a császárság idején. Az újkori klasszikus pantomim a romantika korában született meg.

Élő szobor

Sok mindent el lehet mondani a pantomim műfajról …. de,  hogy unalmas azt egyáltalán nem állíthatjuk! Egy igazi szerepjáték, ahol mindig meg kell figyelni az adott személyt az utcán és lemásolni, mozdulatait felnagyítani, pontosan felvenni a testtartását, az illető ellentétét eljátszani, kommunikációba kerülni vele vagy akár egy kacsintással tovább engedni és semmit nem tenni.

Nincs egyforma ember, nincs egyforma járás, nincs egyforma arckifejezés, de ha egy rövid megfigyelésből, szempillantás alatt bele tudsz bújni a másik bőrébe akkor 99% hogy mosolyt csalsz sok ember arcára. A gyermekek arcára a legkönnyebb mosolyt csalni, hiszen még nem tartják vissza az érzelmeiket és természetesen a gyermeket is le lehet utánozni pillanatok alatt, hogy a gyermek is lássa magát a pantomimes személyében, ez ám a móka.

Az utca embere a pantomimes legnagyobb kincse, hiszen belőlük lehet karaktereket és ötleteket meríteni és így fejleszteni az arcok sok színüségét. A lenti videó betekintést ad ebbe a világba!

Hívjon most : +36 70 638 2649

Írjon most: magicteofil@gmail.com

 

További honlapjaink:

www.profirendezveny.com

Élő szobor

Élő szobor – vége

Élő szobor rendelése, utcai pantomim produkciók, pantomimes rendezvényre.

Országosan Győrben Budapesten lebegő szobor művész.

Fesztiválra speciális látványosság.